Ettől szép a mosolyom

Fogorvos

Sokan mondják, hogy milyen szép fogsorom van, milyen szép a mosolyom. Én mindig örülök ennek a visszajelzésnek, ugyanis ez nálam sem volt mindig így, viszont én tettem ennek érdekében!
Ráadásul nem is keveset!
Kezdődött egy fogszabályozással, ugyanis eléggé össze-vissza álltak a fogaim. Ez majdnem 2 évig tartott, de megérte, mert tényleg szép egyenletesen álltak a fogaim ez után.
Viszont volt egy többször tömött fogam, ami menthetetlennek bizonyul. Ezt ki ellett húzni.
Azért itt kicsit elkeseredtem, hogy akkor most megint szégyenkezhetek a fogsorom miatt, nem nevethetek egy nagyot, azonban a fogorvosom megnyugtatott, hogy van megoldás, mégpedig a fogászati implantátum. Ezzel a megoldással újra teljesértékű fogam és így fogsorom lehet úgy, hogy nem kell a szomszédos fogakat megcsinszolni, mint egy hagyományos híd esetén.
Hamar bele is vágtam, és jelentem, hogy megérte. Most már csak a rendszeres fogmosásra kell figyelnem, és minden rendben lesz!

Megosztás